Elismerés Magyarországnak az uniós biztosjelölti terület

Elismerés Magyarországnak az uniós biztosjelölti terület

Magyarország nagy jelentőségű, az unió jövője szempontjából kulcsfontosságú területet kaphat az Európai Bizottságban, ami elismerés mind az országnak, mind Trócsányi László biztosjelöltnek – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azzal kapcsolatban, hogy Ursula von der Leyen megválasztott elnök a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős posztra jelölte a magyar politikust.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: szükség van a Balkán integrációjára, a csatlakozási tárgyalásokat meg kell kezdeni vagy gyorsítani kell mindazon államokkal, amelyek megfelelnek a feltételeknek. Ez az unió erősödését szolgálja. Ugyanakkor perspektívát kell felmutatni a csatlakozásra váró országok számára is – tette hozzá.

Jelezte, az európai parlamenti meghallgatások során érhetik majd támadások a magyar jelöltet, hiszen a portfólió szorosan összefügg az Európát megosztó bevándorlás kérdésével. A balkáni útvonal állította meg a tömeges migrációt – emlékeztetett.

A várható támadásokat a bevándorláspolitikában elfoglalt magyar álláspont miatti bosszúként értékelte a miniszter, hozzátéve: Trócsányi Lászlót Magyarországon is a bevándorláspártiak támadják.

A portfolió Magyarországot illet – emlékeztetett -, mindenkinek meg kell fontolnia, meddig éri meg Trócsányi Lászlót támadni, akiről Gulyás Gergely azt mondta: egyike a legalkalmasabb jelölteknek.

A közjogi rendszer megerősítése miatti bírálatokkal kapcsolatban azt mondta: a változtatások nem Trócsányi László miniszterséges alatt zajlottak, így azokat “nehéz vele összefüggésbe hozni”.

A kormánynak továbbra sincs árfolyamcélja, és tiszteletben tartja a jegybank függetlenségét – szögezte le a forint árfolyamát firtató kérdésre, hozzátéve: ma egy forintgyengülés sokkal kevésbé lényeges kérdés, miután a devizahitel-csapdából kisegítették az emberek jelentős részét.

A forint gyengülésének költségvetési hatásaira vonatkozó kérdésre válaszolva Gulyás Gergely azt mondta: a költségvetésben az árfolyamváltozás, adott esetben a gyengébb forint, annyi bevételt hoz, amennyi kiesést eredményez. Kijelentette: nem látja annyira szélsőségesnek az árfolyamváltozást, hogy a magyar gazdaságpolitikának a szükségesnél mélyebben kelljen ezzel foglalkoznia.

A miniszterelnöknek a nyugdíjasok rezsiutalványához mellékelt levelének kézbesítése nem okoz pluszköltséget – válaszolta a miniszter egy kérdésre.

A Pikó András a budapesti Józsefváros ellenzéki polgármesterjelöltjének kampányközpontjában tartott házkutatásról kijelentette: a feljelentést a helyi választási bizottság tette, mert egy fénykép alapján úgy ítélte meg, hogy fennáll a bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Szerinte a képet látva nehéz másképpen értékelni az esetet, mint hogy megvalósult a cselekmény, ennek kiderítése azonban a bűnügyi szervek feladata.

Az ügyben normális menetben, szakszerű eljárás zajlik, a nyomozó hatóság pedig akkor járt volna el helytelenül, ha a a választási bizottság feljelentése ellenére nem jár el – hangsúlyozta.

„Azt látom, az ellenzék semmilyen eszköztől nem riad vissza a választási kampányban” – fogalmazott. Elmondta: egyetért Kocsis Mátéval, a Fidesz frakcióvezetőjével abban, hogy egy ilyen botránynak személyi következménye kell, hogy legyen, és bízik abban, hogy a választópolgárok levonják majd a helyes következtetést.

Egy további kérdés azt érintette, hogy az előző parlamenti ciklus három fideszes képviselője, Mengyi Roland, Simonka György és Varga Gábor összejátszhattak közbeszerzési ügyekben. A miniszter elmondta: korábban az adóhatóság leállította a nyomozást, most azonban az ügyészség vizsgálja az esetet. Az érintetteknek kötelessége segíteni a nyomozást – jelentette ki.

Gulyás Gergely egy kérdésre megerősítette: a Fidesz tisztújítása után is miniszter marad, nem lesz a Fidesz alelnöke.

Tarlós István azért lehetett eredményes főpolgármester, mert együttműködött a kormánnyal – jelentette ki -, de az együttműködés Budapest mindenkori vezetőjének feladata lesz – hangsúlyozta. Azt, hogy Karácsony Gergely erre nem képes, azt bizonyítja, hogy alkalmatlan a tisztségre – szögezte le egy kérdésre.

Nincs napirenden az alaptörvény módosítása – válaszolta egy kérdésre, hangsúlyozva: nem kívánnak változtatni azon, hogy a házasság egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége, és biológiai okok folytán nekik lehet gyermekük.

Arról a sajtóhírről, hogy a Magyar Fejlesztési Központot hackertámadás érte, azt mondta: nincs információja arról, hogy hackertámadás lett volna, arról végképp nincs, hogy ez adatvesztéssel járt volna.

Eddig mintegy 31 ezer igénylés érkezett a babaváró támogatásra és közel 19 ezer szerződést kötöttek meg a bankok. A miniszter beszámolt arról, hogy a kormány szerdai ülésén a családvédelmi akciótervvel kapcsolatban hallgatott meg jelentést. Eddig 18 800 szerződést kötöttek meg a bankok; a szerződések 88 százaléka a legmagasabb összegre, 10 millió forintra köttetett, további 5 százalék 8 és 10 millió forint közötti összegre, 5 százalék 5 és 8 millió forint közötti támogatásra, míg az 5 millió alatti összegre kötött szerződések aránya 2 százalék volt – ismertette a jelentés főbb adatait a babaváró támogatásról szólva.

Gulyás Gergely úgy összegzett: így eddig a babaváró támogatással kapcsolatban 181,5 milliárd forint értékben született szerződés, az átlagosan felvett összeg pedig 9,7 millió forint, vagyis a legtöbb család a teljes elérhető összeget felveszi.

A miniszter a nagycsaládos autótámogatásról szólva elmondta: eddig 12 431 kérelmet nyújtottak be és 5238 határozat született. Hozzátette: igyekeznek felgyorsítani a folyamatot. Elmondta: több mint negyven autótípus felel meg az feltételeknek, ezek közül a legnépszerűbb igényelt típusok a Dacia, az Opel, a Ford és Skoda.

Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy a jelzáloghitel csökkentésre vonatkozóan 7712 kérelmet nyújtottak be és 3419 támogató határozat született. Jelezte: itt is igyekeznek gyorsítani a kérelmek feldolgozásán. A falusi csokról szólva közölte: július 31-ei adatok szerint 375 kérelem érkezett, a befogadott kérelmek összege 2,1 milliárd forint.

Kitért arra is, hogy a Magyar falu programmal kapcsolatban még inkább elégedettek, hiszen az 5000 lakosúnál kisebb települések 96 százaléka regisztrált a programba és 92,5 százaléka pályázott is.

A miniszter ismertetése szerint az elbírált pályázatokra eddig 21 milliárd forintot fizettek ki: orvosi eszközökre és rendelőkre 6 milliárdot, egyházi és közösségi helyiségek létrehozására, felújítására 13 milliárd forintot, sportparkokra pedig 2 milliárdot. A közösségi területek felújításán belül – folytatta – temetők fejlesztésére, a belterületi közterület-karbantartáshoz szükséges eszközfejlesztésre, falu és tanyagondnoki szolgálatra, óvodák udvarának felújítására, önkormányzati utak felújítására, valamint polgármesteri hivatalok és orvosi szolgálati lakások felújítására jutott forrás. A miniszter úgy értékelt: a Magyar falu programban gyors és jól működő a pályázati rendszer, gyors döntések születnek.

Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy a kormány jelentést hallgatott meg a jászberényi Electrolux gyár csoportos létszámleépítésével kapcsolatban. Kijelentette: a munkahelyteremtő gazdaságpolitika jegyében a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a csoportos létszámleépítésében érintett dolgozók egyetlen napot se legyenek munka nélkül.

Azt szeretnék, hogy január 1-jére ne legyen olyan munkavállaló, aki ha akar, ne tudna dolgozni – mondta. Hozzátette: irodát nyitottak annak érdekében, hogy minden egyes munkavállaló elhelyezkedésével foglalkozni tudjanak.

Gulyás Gergely úgy vélte: azok a fejlesztések és beruházások, amelyek Jászberény környékén történtek az elmúlt időszakban, kellő kapacitást jelentenek arra, hogy senki ne maradjon munka nélkül.

Közölte: a kormány kérésére Varga Mihály, aki pénzügyminiszterként a foglalkoztatási ügyekért is felel és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Jászberénybe látogatott. Hozzátette: a 800 embert érintő leépítés jogszerűségét a kormányhivatal vizsgálja.

Arra a kérdésre, hogy valóban újra megnyitják-e Szíriában a magyar nagykövetséget, Gulyás Gergely közölte: az újjáépítést támogatják, de a nagykövetség megnyitásáról egyelőre nem született döntés.

Arról, hogy Dobrev Klára, DK-s EP-képviselő szerint el akarják érni az Európai Parlamentben, hogy az önkormányzatok közvetlenül pályázhassanak EU-s forrásokra, Gulyás Gergely azt mondta: nem fog megváltozni az eddigi gyakorlat, amely szerint tagállami keretek között érkeznek az uniós források, míg a közvetlenül elérhető támogatások aránya elhanyagolható, néhány százalék marad.

A minisztert arról is kérdezték, milyen üzenete van a felvidéki magyarok számára, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a héten a magyar-szlovák futballmeccsen együtt fotózkodott a magyarellenes Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökével, Andrej Dankóval. Gulyás Gergely ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet: a kérdés elhallgatja azt a tényt, hogy a szlovák parlament elnökéről van szó, aki a magyar Országgyűlés elnökével együtt nézte a mérkőzést, és aki az elmúlt években számtalan ügyben kifejezetten segített a magyar érdekek érvényre juttatásában. Az, hogy a szlovák parlament elnöke a díszpáholyból néz meg egy ilyen meccset, egy ország minimális kulturáltsága esetén kérdésként sem merül fel – jegyezte meg.

 

Source link

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.